Esküvő fotózás – örök emlékek különleges formában pillanatokba zárva

Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Egy olyan örök emlék, ami akár kiscsaládi körben, akár nagy násznéppel történik egészen biztosan feledhetetlen lesz az ember számára. Mi azért dolgozunk, hogy ezen emlékek, érzések képek formájában visszanézhetőek legyenek, felidézhetővé váljanak és évek múltán is örömmel gondolhassatok vissza a nagy napra, a benneteket körülvevő násznépre.

Őszinte érzelmek, spontán pillanatok és a nagy nap eseményei – ezek a legfontosabbak számunkra az esküvőfotózás során. Megközelítésünk fotózsurnaliszta, több látásmóddal egyéniségünkből adódóan. Több mint 15 éves fotógráfiai múlt áll mögöttünk és az esküvői fotózásban is óriási tapasztalatokkal rendelkezünk. Munkánkat hivatásos fotósokként, legálisan végezzük. Az oldalunkon megtalálható esküvői fotók között az elmúlt pár év közel száz esküvőjéből válogattunk ki kedvenceinkket, ízelítőt adva munkánkból. Ha további anyagok érdekelnek, vagy korábbi esküvőink, itt is találhatsz belőle.

Hiszünk benne, hogy a jó esküvő fotós az, aki észrevétlen a nagy nap során, mégis végig a párral van és megörökít minden fontos mozzanatot, anélkül, hogy beleavatkozna az események folyásába.

Esküvő fotózás lépésekben

Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát

Előkészületek

Az előkészületek során megörökítjük a fodrász, a sminkes munkáját, majd a legapróbb mozzanatokat a Nagy napra való felkészülésről. Munkánk során ügyelünk arra, hogy kép készüljön a nagy nap fontos kiegészítőiről is.

Ekkor készülnek el a legszemélyesebb képek a hozzátok közel álló szeretteitekkel.

Templomi & polgári szertartás

Mindkét szertartás fotózása során a legfontosabb pillanatokat örökítjük meg, több szemszögből. A szertartások során a lehető leginkább észrevétlen működünk együtt a tisztelendő úrral, anyakönyvvezetővel.

Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát
Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát

Csoportos fotózások

Ügyelünk rá, hogy a nagycsoport képből több változat is készüljön, hiszen idővel ez lesz az esküvő egyik legfontosabb képe. Majd a kiscsoport képeken a szűk család, majd barátok állnak a párhoz egy-egy közös képre és így megy tovább az esküvő fotózás.

Kreatív fotózás

Akár aznap, akár külön napon fotózunk, ügyelünk arra, hogy a lehetőségek szerinti legváltozatosabb anyagot készítsük el a párunk számára. A kreatív fotózás munkánk egyik, hanem a legfontosabb része. Itt készülnek el a közös képek, akár romantikus, akár vicces formában.

Több éves tapasztalatunk alapján megtaláljuk a párunk legelőnyösebb beállásait és segítünk benne, hogy a képeken kihozzuk a helyszínből a maximumot.

Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát
Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát

Buli

A nyitótánc után megkezdődik a mulatozás, melynek legfontosabb pillanatait megörökítjük, hogy az egész nap során készült megható és romantikus pillanatok mellett az önfeledt és vicces fotók se maradjanak le.

Kik vagyunk?

Esküvői fotós 📸 örök emlékeid fotókon ❤️ eskuvofotografus.hu

Balázs Mariann

Az elmúlt évek során az életem rengeteget változott, többek között közgazdász végzettséggel annyira magával ragadott a fotózás, és legfőképp az esküvői fotózás világa, hogy fotográfus lettem.

Párommal Mátéval mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minden pillanatról maradandó, gyönyörű kép készüljön és a pár át is tudja élni a nagy nap minden élményét és érzését.

Zsichla Máté

Több mint 14 éve foglalkozom fotózással, esküvő fotózással is több, mint 10 éve.

Hivatásos fotósként, a hátam mögött rengeteg nagy nappal a képek mellett tapasztalatommal is szívesen segítek. Az esküvő fotózás mellett más műfajokban is aktívan dolgozom, úgy, mint a reklám fotó, portré, családi, babafotózás, akár fotóstúdióban is.

Rólunk mondták

Miért éppen mi?

Tetszenek a képeink, de még ez alapján nem tudod eldönteni, hogy mi leszünk e a megfelelő fotósok számodra? Ez érthető, ma már rengeteg fotóstól tudsz ajánlatot kérni és a felelősség igen nagy, hiszen életed egyik legszebb napját bízod rá a kiválasztott fozósra. Nézd meg esküvői fotóinkat és olvasd el, alábbi gondolatainkat, melyek alapján dolgozunk. Hátha megkkönyítjük döntésedet!

Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát

1 Dokumentálunk, nem szerepelünk

Esküvőink után sokan emelik ki, hogy igazából mindenhol ott voltunk, de mégsem feltűnően tettük ezt. Épp ezért sokszor kérnek fel bennünket a násznép tagjai közül esküvőjükre, mivel sok más pályatársunk ettől többet szerepel a nagy napon.

2 Mi is egy pár vagyunk

Elsőre sokan nem értik, hogy ez miért előnyünk, és miért is fontos fotósként. Azon túl, hogy szite szavak nélkül értjük meg egymást, sokszor jól jön, hogy mi is egy pár vagyunk. Kreatívon sokkal gyorsabb úgy haladni, ha megmutatjuk a pózt, mint ha körülírjuk azt. Ezeken felül legnagyobb előnyünk, hogy Mariann a lányos, míg Máté a fiús öltözködésnél van jelen, így egy időben tudjuk megörökíteni a készülődést.

3 Menj biztosra 2 fotóssal!

Amellett, hogy két fotós alapvetően nagy biztonságot ad a legnagyobb előnyünk a két látásmódban és az egy időben történő két szemszögben van. Így sokkal érdekesebb és változatosabb anyagot tudunk átadni Nektek a nagy napról. Ráadásul, ha úgy adódik egyszerre két helyen tudunk lenni.

4 Nem kell tartani a "beállított" képektől

Számtalan alkalommal mondták párjaink, hogy róluk nem lehet jó képet csinálni. Vagy éppen, hogy nem szeretnének végtelenül beállított “mű” képeket. Tisztában vagyunk vele, hogy mekkora feszültséggel jár, épp ezért már a jegyesen is tapasztalni fogjátok, hogy nálunk ez nem erről szól. Évek óta fotózunk párokat és tudjuk, hogy mindenkiről lehet jó képeket csinálni. Anélkül is, hogy testszobrászként állítgatnánk benneteket.

Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát
Esküvő fotózás 📸 Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb napja. Bízd tapasztalt, profi fotósokra és élvezd minden pillanatát

a legjobb helyen jársz, ha: